G4: az új GRI keretrendszer

A javasolt változások visszafelé sülhetnek el, ha a jelentéstevőkre teljesíthetetlen terheket rónak - mondja Ben Tuxworth, a The Guardian munkatársa

A fenntarthatósági jelentéskészítés az utóbbi évtizedekben a felismerhetetlenségig megváltozott. A limitált számú, úttörő vállalat által készített jelentések helyét átvették a jóval tartalmasabb kiadványok, amelyeknek üzleti relevanciája is nagyobb. Ráadásul óriási növekedést tapasztalhattunk a jelentéstevő vállalatok számában is.

Bárki, aki a jelentéskészítésben jártas tudja, hogy mindez nagyban köszönhető a GRI munkájának. A Global Reporting Initiative 1997-ben indult azzal a céllal, hogy iránymutatással és megfelelő támogatással általános gyakorlattá tegye a vállalatok fenntarthatósági teljesítményéről szóló beszámolók készítését. Első szabványát 2000-ben tette közzé, majd több változaton keresztül odáig fejlődött, hogy mára 11.000 vállalat használja a GRI útmutatóját jelentése elkészítésekor.

Eddig minden szép és jó is. Az utóbbi néhány hónapban azonban - amíg az érintettek az új szabványról, a G4-ről egyeztettek - a rendszer óriási változáson ment keresztül. Bár az új verzió végleges tartalmáról a májusi közzétételig csak találgatni lehet, már most megdöbbenést keltett az piacon. A pletykák szerint a G4 az alábbiakban lesz más, mint a korábbi változatok:

Bár senki sem kérdőjelezi meg a változások mögött húzódó jó szándékot, az eddigi visszajelzések alapján félő, hogy a G4 túl komplexé és nehézkessé teheti a jelentésírást, amely azt eredményezheti, hogy a vállalatok eltávolodnak a GRI szabványoktól. A GRI pedig valószínűleg nem ezt szeretné elérni. Emellett viszont tagadhatatlan, hogy a fenntarthatósági jelentéseknek arra kell fókuszálniuk, ami valóban számít.

Az is igaz azonban, hogy ha a fenntarthatósági jelentéskészítést szeretnénk elterjeszteni a világon - különösen a feltörekvő piacokon, ahol a cégek még nem foglalkoznak jelentésírással -, akkor meg kell találni a megfelelő egyensúlyt aközött, hogy a G4 szerinti jelentéskészítés kihívást is jelentsen, de támogatást és értéket is nyújtson a felhasználóinak.

A fenti aggályokra reagálva a GRI szóvivője azt mondta, hogy az új szabvány – a G4 – azt kéri majd a vállalatoktól, hogy csak olyan indikátorokról számoljanak be, amelyek az ő vállalatuk szempontjából relevánsak, tehát nem jelent majd nagyobb terhet a vállalatok számára. „A jelentéstevő vállalat maga döntheti el, hogy milyen indikátorokról jelent” - mondta Marjolein Baghuis. Mindezeken felül, a G4 jobb átláthatóságot kínál a „miről jelentsünk” és a „hogyan jelentsünk” közötti különbségről. Szerinte a G4 felhasználóbarátabb lesz mind a gyakorlott, mind pedig az újonnan jelentést készítők számára.

Amit úgy tűnik, mindenki szeretne, az egy olyan megoldás, amely szigorú és megbízható, azonban eléggé rugalmas ahhoz, hogy a fenntarthatóság bármely szintjén lévő vállalat képes legyen általa javítani a teljesítményét.

Összeállította: Varga Judit

A cikk a Guardian Sustainable Business blog-on 2013. február 22-én és az Environmental Reader 2013. február 27-én megjelent írások alapján készült, és nem feltétlenül tükrözi a fordító véleményét.